|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 16 találat | lapozás: 1-16 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: XI. Piusz /pápa/ 2003. november 24.Márton Áron (1896-1980) római katolikus püspök nemcsak egyházának, hanem az egész erdélyi magyar közösségnek meghatározó alakja volt. A november 22-én megnyitott, a Terror Háza Múzeum és az egri Segít a Város Alapítvány támogatásával létrejött, a püspök életútját bemutató tárlat két hétig látogatható Székelyudvarhelyen. A megnyitón Szász Jenő polgármester, Kovács Sándor főesperes és Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója ismertették Márton Áron életútját, meghurcoltatását, kiemelve példaértékű helytállását. A majdani püspök 1896 augusztusában született Csíkszentdomokoson, ott végezte elemi iskoláit, gimnáziumba Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd Gyulafehérváron járt. Az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, azután földművesként dolgozott. A gyulafehérvári teológiára 1920-ban kérte felvételét, gróf Majláth Gusztáv Károly négy évvel később pappá szentelte. 1938-ban néhány hónapig a kolozsvári Szent Mihály-plébánia vezetője, később, Vorbuchner Adolf püspök halála után XI. Pius pápa Gyulafehérvár püspökévé nevezi ki. A második világháborúban Erdély kettészakadt, a püspöki székhely Romániában maradt. Miután egy ízben felszólalt az akkor Magyarországhoz tartozó kolozsvári templomban a zsidók elhurcolása ellen, a magyar hatóságok kitiltották az országból, így a háború végéig nem is látogathatta az egyházmegye Észak-Erdélyben élő híveit. Márton Áron élesen elítélte az 1948-as államosítást, amikor az egyházat minden vagyonától megfosztották, felemelte szavát a görög katolikus vallás betiltása és az ortodoxiába való bekebelezése ellen. 1949-ben végül a román titkosszolgálat emberei elrabolták. A legkegyetlenebb kínzások ellenére sem volt hajlandó megtagadni egyházát. 1951-ben életfogytiglani fogságra ítélték, de végül 1955-ben szabadon bocsátották. Határtalan népszerűsége miatt a hatalom rövidesen mégis házi őrizetben tartotta, csupán 1968-ban oldották fel a kényszerlakhelyre vonatkozó rendelkezést. A gyulafehérvári püspöki palotában halt meg. /(bb): Márton Áron emléktárlat nyílt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), nov. 24./2005. szeptember 29.Huszonöt éve hunyt el Márton Áron püspök, életművére emlékezett a lap. Ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. A legkeményebb időkben, az ötvenes és hatvanas években is valamiféle biztonság hatotta át (a börtönben sínylődő, illetve háziőrizetbe kényszerített) Márton Áron egyházkormányzását. A kormányzására bízott egyházmegyék életét rendíthetetlenül a megtartás jegyében irányította, római egyházpolitikai kapcsolataiban a „régebbi évjáratot” képviselte. Megőrizte a Róma iránti engedelmességet, a II. vatikáni zsinat (1962–1965) utáni sajátos „keleti politikával” nem tudott maradéktalanul azonosulni. „A Szentszékről mindig a legmélyebb fiúi tisztelettel nyilatkozott, sohasem bírálta mások előtt – írja róla Jakubinyi György, Márton Áron harmadik püspök-utóda. – De élt a szentpáli evangéliumi szabadsággal: az illetékeseknek mindig megmondta, ha szerinte tévesen mérik fel helyzetünket. Egy esetnek tanúja voltam, amikor egy Gyulafehérvárra látogatónak fordítottam. Ezzel magyarázom azt is, hogy élete végén Márton Áron hatszor lemondott, de a Szentszék – a segédpüspök kérésére – nem fogadta el lemondását. Dr. Jakab Antal segédpüspök érvelése az volt, hogy a jelen helyzetben még mindig szükség van a kommunista állammal szemben Márton Áron nevére és tekintélyére. Amikor 1980. február 5-én utolsó lemondását szerkesztette, fordítónak engem hívott át – folytatja vallomását Jakubinyi érsek. – Kijelentette: azért mond le, mert betegsége miatt már nem látja át az ügyeket; nevében más ne intézkedjék, hanem mentsék fel a püspökség alól és az utód majd intézkedjék a saját nevében. Ezúttal elfogadták lemondását. Ekkor mutatkozott meg előttem teljes emberi és életszentsége nagyságában – a betegágyban fekvő – Márton Áron: súlyos lelki szenvedést okozott neki a személyes meggyőződése és az Ostpolitik által rá kényszerített magatartás ellentéte, de »sorkatonaként« engedelmeskedett a mindenkori »hadiparancsnak«. Márton Áron mindvégig hű maradt papszentelési, püspökszentelési ígéretéhez, engedelmeskedett Szent Péter mindenkori utódának.” /Jakabffy Tamás: Márton Áron huszonöt éve „otthon”. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./ 1980-ban az utolsó pillanatban mondták vissza a temetésre megrendelt autóbuszokat, hogy Székelyföld, a szülőföld küldöttsége ne vehessen végső búcsút püspökétől. Erdély nagy püspöke egész életútjával, helytállásával, hitéhez, elveihez való hűségével érdemelte ki az emberek tiszteletét, szeretetét. Az emberekét, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Márton Áron 1932-től Kolozsváron egyetemi lelkészként dolgozott, és nemsokára útjára indította az Erdélyi Iskola című nevelésügyi folyóiratot. 1938. augusztus 14-én lett a gyulafehérvári egyházmegye apostoli kormányzója, XI. Piusz pápa 1938. december 24-én Gyulafehérvár püspökének nevezte ki. Rövid idő után egyházmegyéje kettészakadt, a püspök Gyulafehérváron maradt. A II. világháború idején bátran kiállt a zsidóüldözések ellen. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban, papszentelés alkalmával mondott beszédében felemelte szavát a deportálások ellen, másnap írásban is megtette tiltakozó nyilatkozatát. A háború után a vallásellenes intézkedéseket, a zárdák, kolostorok, egyházi iskolák államosítását Márton Áron nem hagyta szó nélkül, tiltakozó leveleire azonban sohasem kapott választ. Hívei testükkel óvták, élő láncot alkotva körülötte bérmaútjain. 1949-es felcsíki bérmaútjáról és a somlyói búcsún való részvételéről ma is legendákat mesélnek. Nemsokára azonban letartóztatták, és hat év börtön, majd tizenegy év házi őrizet következett. A felajánlott kompromisszumokat nem fogadta el. /Takács Éva: 25 éve halt meg Márton Áron. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 29./ Van-e ma olyan meghatározó, nagy alakja az erdélyi magyarságnak, akire egyszer majd úgy lehet emlékezni, mint Márton Áronra? – tette fel a kérdést Gazda Árpád. Márton Áron megítéléséhez nem kellettek a távlatok. Ő már életében szimbólummá vált. Szólt a fasizmus és a kommunizmus ellen, a nemzeti elnyomás ellen. A püspök áldozatok árán emelkedett ki a korából. /Gazda Árpád: Márton Áronok híján. = Krónika (Kolozsvár), szept. 29./2006. augusztus 10.Az elmúlt évszázad különösen tisztelt, kiemelkedő erdélyi nagyságainak Panteonjában kimagasló helyet foglal el Isten Szolgája, boldogemlékű Márton Áron római katolikus megyéspüspök – hangsúlyozta jeles életrajzírója Marton József dékán, egyetemi tanár. Márton Áron 110 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Csíkszentdomokos nagyközségben. Szülei egyszerű földművesek voltak. Tanulmányait szülőfalujában, Csíkszeredában, valamint Gyulafehérváron végezte. Végigharcolta az első világháborút, négyszer sebesült meg. 1920-ban jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. 1924-ben szentelte pappá Majláth Gusztáv püspök. Gyergyóditróra, majd Gyergyószentmiklós, ezután Marosvásárhelyre nevezték kit. 1934-ben főpásztora az Erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatójává nevezte ki. 1932-től következett Márton Áron kolozsvári szolgálata: az egyetemi ifjúság lelkipásztora, majd a Szent Mihály központi egyházközség plébánosa. György Lajossal és Venczel Józseffel megalapította és szerkesztette az Erdélyi Iskola című népnevelő és kulturális folyóiratot. 1938 karácsonyán XI. Piusz pápa kinevezte a 42 éves Márton Áront erdélyi megyéspüspökké. 1940-ben Észak-Erdély visszatért, a határváltozás kettévágta egyházmegyéjét, azt, ő azonban az ősi székhelyen, Gyulafehérváron maradt, kisebbségi sorsba került hívei mellett. 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban felemelte szavát az erdélyi zsidóság deportálása ellen. A hatóságok ezért azonnal kiutasították Észak-Erdélyből. Ma Jeruzsálemben, a Yad Vashem hősök temetőjében, az Igaz Embert jelző emléktábla hirdeti bátor tettét. Márton Áron a második világháború után mindent megtett, hogy a határok újrarendezésének igazságossága érdekében hallgassák meg az erdélyi magyarságot is. 1948-ban egyházmegyéjét mindenéből kifosztották. Elvették az európai hírű Batthyaneum könyvtárat, valamennyi katolikus tanintézetet, az ezekhez tartozó összes ingatlant, felszámolták a katolikus sajtót. Moszkvai mintára, az erdélyi katolikus egyházat el akarták szakítani a római pápától. Márton Áron tiltakozó álláspontra helyezkedett. Körlevélben emelte fel szavát a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Inkább lemondott az államsegélyről, de nem volt hajlandó csökkenteni papjainak létszámát. 1949. június 21-én letartóztatták. Perét katonai törvényszék tárgyalta titokban, s életfogytiglani börtönre ítélték. A börtönben is alázatos, másokat szolgáló, imádkozó segítője volt sorstársainak. 1955 januárjában büntetését a nemzetközi tiltakozás miatt felfüggesztették, s február 2-án kiengedték a börtönből. Gyulafehérvárra csak március 24-én érkezett meg, addig „feljavító” kezelésen tartották a bukaresti érsekségen, mert úgy ki volt éheztetve, hogy nem merték a nép elé engedni. 1955 és 1957 között szabadon mozoghatott egyházmegyéjében. Mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadták. 1957-től kezdődően, tizenkét évi házi fogságra kényszerítették. Az egész püspöki palotába (beleértve a kertet is) lehallgatókészülékeket rejtettek el. Csak a székesegyházba mehetett át. 1967-ben azután, külföldi nyomásra, a szobafogságát feloldották. A püspök 1969-ben és 1971-ben Rómába is eljuthatott. A megöregedett püspök újra szabadon mozoghatott, bérmaútjai diadalmenetekké váltak. Betegségére hivatkozva négyszer kérte a felmentését, de csak 1980 áprilisában hagyta jóvá II. János Pál. A püspök 1980. szeptember 29-én elhunyt. Már életében szentnek tekintették. 1992. november 17-én az Apostoli Szentszék engedélyezte, hogy egyházmegyei szinten elinduljon Márton Áron szenttéavatási pere, ami jelenleg is folyamatban van. /Fodor György: Főhajtás az Emberkatedrális emléke előtt. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 10./2007. szeptember 13.Márton Áron 42 évesen lett gyulafehérvári püspök. XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki, felszentelésére a következő év február 12-én került sor a kolozsvári Szent Mihály templomban. Felszentelése alkalmából mondott beszédében tisztán megfogalmazta hitvallását: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozni kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék. ”1948-ban, az új alkotmány előkészítése előtt Márton Áron és hét másik püspök levélben fordult a kormányhoz, és jelezte az alkotmányban található ellentmondásokat ami a vallásszabadságot illeti. Kérésükre a hatalom nem volt tekintettel, és 1948 áprilisában az új alkotmány életbe lépett. Megkezdődött a felekezeti iskolák és egyházi intézmények felszámolása és államosítása. Az állam elhatározta, hogy egyetlen vallási egységbe forrasztják a görög katolikus és római katolikus egyházat az ortodox egyházzal. A tervek kivitelezését Justinian bukaresti pátriárka, valamint a nagyszebeni metropolita irányították. Ezen intézkedések ellen Márton Áron nyíltan kiállt. Több ellenkező görög katolikus püspököt és papot börtönbe zártak. Közben a hatóságok folyamatosan zárták be a katolikus zárdákat és kolostorokat. Márton Áron folyamatosan tiltakozott ezen intézkedések ellen, 1949 végére a püspök már állandó megfigyelés alatt állt. A püspök látván, hogy tiltakozó leveleivel mit sem érnek, elhatározta: személyesen keresi meg a miniszterelnököt. 1949. június 21-én, a püspöki iroda akkori helyettesével, Ferenc Benjáminnal együtt taxit rendeltek, hogy elvitessék magukat a tövisi vasútállomásra. Félúton a sofőr megállt és motorhibát színlelt, ekkor „épp ott haladt el” egy másik gépkocsi, ennek utasai és vezetője ajánlkoztak, hogy elviszik a püspököt az állomásra. De az indulás után felmutatták igazolványukat és kijelentették: parancsuk van a letartóztatására. A letartóztatás híre nemzetközi felháborodást váltott ki. Márton Áron kezdetben vizsgálati fogságba került, ez három évig tartott, ezalatt több börtönt is megjárt. A börtönéveket a folyamatos kihallgatások és a nehéz testi munka jellemezte. Végül Márton Áront életfogytiglani börtönre ítélték. A román kormány 1954-ben mérlegelte Márton Áron szabadon bocsátását, de ennek az lett volna a feltétele, hogy szakítson Rómával, és hozzon létre egy nemzeti katolikus egyházat, ezt ő határozottan megtagadta. Nem volt hajlandó kegyelmi kérvényt sem írni: mindig azt mondta, ha tudják, hogy ártatlan, akkor engedjék szabadon, és tekintsenek el az alaptalan vádaktól. 1955. február 2-án végül szabadlábra helyezték. Szabadulása után egy hónapig a bukaresti érsekségen tartózkodott, itt már vendégeket is fogadhatott. Azért tartották az érsekségen, hogy megerősödjön, hogy ne lépjen leromlott fizikai állapotban a nagyközönség elé. Március 24-án este érkezett meg a gyulafehérvári püspökségre. Időközben megalakult a békepapi mozgalom is, azokból a papokból, akik elítélték Márton Áron cselekedeteit és hatalmi segítséggel igyekeztek felsőbb beosztásokhoz jutni. Szabadulása utáni bérmaútjain hatalmas tömeg kísérte, mindenki hallani akarta a püspök beszédeit. Ezek az utak zavarták a hatóságokat, szabadulása után egy évvel, az 1956-os bérmautat követően házi fogságra ítélték, nem hagyhatta el a gyulafehérvári püspöki palotát. Ez az állapot tizenegy évig, 1967-ig tartott. Ekkor, König bíboros látogatott Bukarestbe, Márton Áron „szobafogságát feloldották. /Püspök a veszedelem idején. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./2008. január 27.Fodor József, a nagyváradi római katolikus egyházmegye általános helynöke elindította a Szent László Könyvek sorozatát, amelynek keretében a Sapientia Varadiensis Alapítvány szervezésében Nagyvárad utolsó püspökeiről és jeles személyiségeiről tartott előadásai fognak megjelenni. A sorozat első kötete az elmúlt év utolsó napjaiban látott napvilágot, és az egykori Osztrák–Magyar Monarchia utolsó tábori püspökének, a nagyváradi apostoli kormányzónak, Bjelik Imrének állít alaposan dokumentált emléket. Bjelik Imre a Trencsén megyei Illaván született 1860. július 22-én, iparos családban. Nyitrán végezte el a teológiát, ugyanott szentelték pappá 1883-ban. Átkérette magát a tábori papi szolgálatra. Rövid idő alatt teljesen átszervezte a tábori püspöki hivatalt. Közben egymás után jelentek meg könyvei: A tábori püspökség története, A császári és királyi hadsereg katonáinak imakönyve, A tábori papok kézikönyve címmel. 1911-ben megkapta a nagyváradi latin szertartású székeskáptalan irodalmi stallumát is. 1913. február 2-án szentelték Bjelik Imrét püspökké. Az első világháborúban tábori püspökként lelkiismeretesen látogatta a harctereket. Mindenkihez a saját anyanyelvén szólt, mert beszélte a monarchia minden nemzetiségének a nyelvét. A trianoni diktátum után, 1919-ben költözött Nagyváradra, ahol gróf Szécsényi Miklós püspök rábízta a papnevelő intézet vezetését, majd 1922-ben helynökké tette. Szécsényi püspök tragikus halála után, 1923. december 9-én XI. Pius pápa Bjelik Imrét nevezte ki teljes püspöki jogkörrel váradi apostoli kormányzónak. Ő szerezte be a székesegyház új harangjait. Bjelik Imre 1927. május 9-én hunyt el. /Fodor György: Megjelent a Szent László Könyvek sorozat első kötete. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 27./2009. február 28.„Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem” – ígérte püspökké szentelésének napján Márton Áron. Február 12-én hetven éve annak, hogy Márton Áront püspökké szentelték a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Az évforduló tiszteletére február 28-án Kolozsváron, a 660 éves plébániatemplom kertjében felavatják és megszentelik Bocskai Vince szobrászművésznek a püspökről készült alkotását. A Szabadság napilap több írással állított emléket Márton Áronnak. /”Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni” Márton Áron püspök szobrát leplezik le ma a templomkertben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ a/ Márton Áron az erdélyi magyarság talán egyetlen olyan alakja, akire egyöntetűen felnéz mindenki. Márton Áron /Csíkszentdomokos, 1896. aug. 28. – Gyulafehérvár, 1980. szept. 29./ mélyen vallásos földműves család gyerekeként született. A Trianon utáni években munkát keresett Brassóban, majd a papi szemináriumba jelentkezett. A gyulafehérvári tanári jellemzés szerint Márton Áron „Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem. ” 1932-ben került Kolozsvárra, mint egyetemi, ifjúsági lelkipásztor, a Katolikus Népszövetség igazgatója, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A kisebbségek iskoláit veszélyeztető Anghelescu-törvények hatására Az Erdélyi Iskola néven népnevelő és kulturális, politikamentes folyóiratot indított. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa a 42 éves Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe. Jelmondata: Non recuso laborem – nem vonakodom a munkától. 1940-ben Gyulafehérváron maradt, a Dél-Erdélyben élő hívei mellett, mert vallotta: „Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk… Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat”. 1944-ben akkor érkezett Kolozsvárra, amikor elkezdődtek a zsidóellenes intézkedések. Május 18-án a Szent Mihály-templomban jelentette ki: „Aki felebarátja ellen vét, veszélyezteti a kereszténység kétezer éves munkájának nagy eredményét, az emberek testvériségének gondolatát…” A kommunista diktatúra visszaélései ellen többféleképpen küzdött. Körlevélben tiltakozott a görög katolikusoknak az ortodoxiába való beolvasztása ellen. Papjainak és híveinek megtiltotta, hogy részt vegyenek a kommunista párt gyűlésein. Megpróbálták a püspököt lejáratni, tekintélyét megtörni. 1949. június 21-én letartóztatták. Ellene fordították 1944-es tevékenységét, amikor azért érvelt, hogy a párizsi béketárgyalásokon ne ismétlődjön meg Trianon igazságtalansága. Hazaárulással vádolták és 1951-ben életfogytiglani börtönre ítélték. Fogolyként is apostol volt. 1955-ben szabadlábra helyezték, azonnal átvette az egyházmegye irányítását. Nagylelkűen megbocsátott a békepapi mozgalomban résztvevőknek, visszaállította az egyház egységét. Két évig szabadon mozoghatott, azután házi őrizetre kényszerítették. Csak a székesegyházba mehetett át. Minden elképzelhető módon megpróbálták ellehetetleníteni, lejáratni, de tisztelete egyre nőtt. Lehallgatták, kutyáit megmérgezték, megpróbálták rávenni, hogy a házi őrizet feloldása fejében kössön kompromisszumot, de hajthatatlan maradt. 1967-ben is csak úgy fogadta el, hogy részt vesz a Franz König bíboros látogatásával fémjelzett ortodox állami ünnepségeken, ha „feltétel nélkül feloldják a házi őrizet alól; cenzúra nélkül érintkezhet a Szentszékkel, külfölddel, a papokkal és a hívekkel; körleveleket adhat ki cenzúra nélkül; biztosítják a hitoktatás szabadságát, és az ordináriusi jurisdikciót a kormány nem korlátozza”. Ezek után szabadon mozoghatott, három alkalommal Rómába is eljutott, bérmaútjai pedig Erdélyszerte diadalmenetté váltak. 1968-ban Ceausescu államfői fogadásra rendelte az egyházfőket, Márton Áront pedig maga mellé ültette. Erről szóló jegyzetében megemlékezik arról a pillanatról, amikor a diktátor beszéde után jött a kötelező taps: „A többiek helyeselték s tapsoltak, s mivel nem csatlakoztam az örvendezőkhöz, az Elnök Úr kérdően nézett rám, de nem szóltam semmit. Gondoltam megvárom, amíg többet tudok. ” A hetvenes években fokozatosan gyengült, romlott az egészségi állapota. II. János Pál pápa 1980-ban felmentette az egyházmegye kormányzása alól. Ugyanabban az évben elhunyt. A már életében szentnek tartott püspök szentté avatási pere 1992-ben kezdődött el. b/ 1944. november 14-én Márton Áron római katolikus püspök, Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és Nagy Ferenc református püspök-helyettes levelet írt Constantin Sanatescu miniszterelnökhöz az erdélyi magyarság sérelmeiről. „A Romániában élő magyarság – kezdve az 1918-as gyulafehérvári határozatokon – többször kapott ígéretet, hogy az ország többi állampolgárával egyenlő állampolgárként fog kezeltetni. Ezeknek az ígéreteknek a beváltására, sajnos a gyakorlatban nem került sor. Ellenkezőleg: a magyarság mind politikai jogaiban, mind gazdasági és kulturális téren olyan korlátozásokat szenvedett el, amelyek következtében élete fokozatosan egyre nehezebb lett, 1940 óta pedig, az Antonescu-diktatúra évei alatt elviselhetetlenné súlyosodott. ” Ezeknek a rendelkezéseknek „egész sorozata ma is teljes érvényben van, sőt augusztus 23-a óta újabb diszkriminatív – bizalmas és sehol közzé nem tett – rendeletekkel gyarapodott. ” A levélben felsorolták a magyarság sérelmeit. Kérték a kormányt, hogy vizsgálják meg a magyarság helyzetét és a sérelmek orvoslására foganatosítanak intézkedéseket. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./ c/ Már 1945-ben felmerült Márton Áron politikai szerepvállalásának a szorgalmazása. A politikai színtéren való nyílt szerepvállalást a püspök visszautasította, egyházi hivatalával nem tartotta összeegyeztethetőnek. Körleveleiben, a szószékről elhangzott beszédeiben már 1945 elejétől elítélte a véleményszabadság korlátozását, a kierőszakolt tekintélyt. Abban reménykedett, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésektől eltérően az új béketerveket az igazságosság és méltányosság elvére fogják alapozni. A marosvásárhelyi gyűlésen az Magyar Népi Szövetség vezetői 1945. november 18-án egy olyan politikai nyilatkozat elfogadását erőszakolták ki, amelyben az MNSZ az erdélyi magyarság nevében lényegében lemondott a határkiigazításáról. „Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi nemzetiségi kérdés megoldása nem határkérdés, hanem a demokrácia megerősödésének, a nemzeti jogegyenlőség tényleges megvalósításának, a határok feloldásának kérdése. ” Márton Áron a román miniszterelnökhöz, Petru Grozához 1946 januárjában intézett levelében (a levelet megküldte az MNSZ vezetőségének is) tiltakozását fejezte ki az MNSZ marosvásárhelyi nyilatkozatával szemben. Meglátása szerint ez a nyilatkozat nem tükrözte az erdélyi magyarság álláspontját. „Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni. […] Isten magyarnak teremtett s természetesen fajtestvéreimnek sorsa és sorsának alakulása miatt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, melyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt. ” – olvasható a püspök levelében. Márton Áron társaival 1946. április 29-én memorandummal fordult a magyar kormányhoz, amelyben a magyarság nevében kifejezték, hogy az erdélyi magyarság „saját államban, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni. ” Egyúttal felkérték Teleki Gézát, a volt miniszterelnök Teleki Pál fiát, hogy a béketárgyalásokon képviselje az erdélyi magyarságot. A memorandum nem került a párizsi béketárgyalások asztalára. /Nagy Mihály történész: Márton Áron és az erdélyi határkérdés. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 28./2009. október 21.XVI. Benedek pápa jóváhagyta Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatását. E kiemelkedő eseményre október 31-én kerül sor az esztergomi bazilikában. Meszlényi Zoltán 1892. január 2-án született Hatvanban. Rómába küldték teológiát tanulni, 1915-ben szentelték pappá. Előbb a prímási palotában dolgozott, 1931-ben a főkáptalan tagja lett, majd annak helynöke. XI. Pius pápa 1937-ben kinevezte címzetes püspöknek, a hercegprímás, esztergomi érsek segédpüspöke lett. A kommunista állambiztonsági szervek 1948. december 26-án Mindszenty József bíboros-hercegprímást letartóztatták, s koncepciós perben elítélték, a kinevezett érseki helynököt, Drahos Jánost pedig megölték. Meszlényi Zoltán lett az esztergomi érseki helynök. Székfoglalójában tett ígérete így hangzott: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és Egyházunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten engem úgy segéljen!” Meszlényi Zoltánt 1950. június 29-én hurcolták el az állambiztonság pribékjei. A hírhedt kistarcsai internálótáborba vitték, ahol elkülönítve őrizték és rendszeresen kínozták. Az ütlegelések, a tortúrák és a végkimerülés következtében 1951. március 4-én meghalt. /Fodor György: Újabb magyar a boldogok sorában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 21./2012. január 23.A szubszidiaritás elvének következetes alkalmazása a helyes út!A Székely Nemzeti Tanács, mint a székely nép autonómia-törekvésének közképviselete, önálló testület, nem fogadhat el alárendeltséget sem egyének, sem testületek részéről, ám az empátia és a nemzeti szolidaritás jegyében, az erdélyi magyarság és a nemzet egésze iránti felelősséggel kész az együttműködésre mindazokkal, akik támogatják Székelyföld autonómiájának elnyerését, a székely nép önrendelkezését. Természetesnek tartjuk, hogy magyar emberek sokasága kész támogatni a székelyek szabadságtörekvését, ám azt, hogy milyen legyen a jövőben a székelyek hazája, Székelyföld, maguknak a székelyeknek kell eldönteniük, de a székelyek joga és lehetősége megválasztani az autonómia-törekvésük eszközeit is. Nemcsak az autonómia létjogosultságának, de minden önmagát becsülő közösség önálló cselekvéshez való jogának igazolása a szubszidiaritás elve, ahogyan azt XI. Pius pápa a Quadragesimo anno pápai enciklikában megfogalmazta: „…amit egy kisebb és alacsonyabb szinten szerveződött közösség képes végrehajtani és ellátni, azt egy nagyobb és magasabb szinten szerveződött társulásra áthárítani jogszerűtlenség, és egyúttal súlyos bűn, a társadalom helyes rendjének fölforgatása, mivel minden társadalmi tevékenység lényegénél és benne rejlő erejénél fogva segíteni – szubszidiálni – köteles a társadalmi egész egyes részeit, ellenben soha nem szabad bomlasztania vagy bekebeleznie azokat.” A Székely Nemzeti Tanács ennek szellemében döntött úgy már 2007-ben, hogy élni kíván Székelyföld javára, a területi autonómia előmozdítása céljából az uniós polgári kezdeményezés lehetőségével. Ezek fényében elfogadhatatlan, hogy Tőkés László külön-utasnak nevezi a Székely Nemzeti Tanácsot, holott az út, amelyen közel egy évtizede jár a székelyek közképviselete nem külön út, hanem a helyes út! Ezen túlmenően érthetetlen is a minősítés, hiszen nem jelölt ki Székelyföld számára más célt, más utat senki, amelytől el lehetne térni, mi több a magyar szervezetek között teljes az egyetértés arra vonatkozóan, hogy Székelyföldet megilleti az autonómia. Azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a külön-utas kifejezés nézetkülömbséget, konfliktust sejtet, ezzel szemben viszont az uniós polgári kezdeményerzés vonatkozásában a jó együttműködés feltételei adottak és együttműködési szándékunknak többször is hangot adtunk. A Székely Nemzeti Tanács nem párt, döntéseit nem befolyásolja a közelgő választási kampány, és nem engedheti meg, hogy a székelység jogérvényesítésének nemzetközi porondon használható új eszköze a választási évben a politikai pártok szavazatszerző éhségének áldozatául essen. Hangsúlyozzuk: szövetségeseket és partnereket keresünk, és készek vagyunk az együttműködésre mindenkivel, beleértve Tőkés László pártját is, készek vagyunk a párbeszédre, ám ennek előfeltétele az érdemi javaslat, tartalmi kérdésekkel foglalkozó műhelymunka. Nyomatékosan megismételjük január 3-i levelünkben tett javaslatunkat: lehetséges partnereink tekintsék munkaanyagnak a Székely Nemzeti Tanácsnak az uniós polgári kezdeményezés tárgyában hozott határozatait, a tanulmányokat, amelyek ezen határozatok ismertetése, népszerűsítése érdekében nyilvánosságot láttak. Örömmel fogadjuk a jobbító szándékú javaslatokat, és meggyőződésünk, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldöttei is el fogadnak majd minden olyan kiegészítést, módosító indítványt, amely a kezdeményezést Székelyföld, a székely nép javára teljesebbé és hatékonyabbá teszi. Izsák Balázs A Székely Nemzeti Tanács elnöke Erdély.ma 2013. január 29.Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösség – Tanulmányi nap Csíksomlyónizenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint. Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel. Autonómia az egyház tanításában Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem „saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált”, a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan „kiskorúsítja”. Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége. Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből. Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát-medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb. Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is. Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke. Mózes Edith e-nepujsag.ro Erdély.ma, 2013. január 29.Közjó és szubszidiaritás, autonómia és közösségTanulmányi nap Csíksomlyón Tizenegyedik alkalommal szervezett tanulmányi napot Az egyház társadalmi tanítása címmel a budapesti Márton Áron Társaság, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. A szervezők megfogalmazása szerint az előadásokat társadalomtudományi elvek alapján, az erdélyi magyar politikum, egyháziak, érdeklődő értelmiségiek, szakemberek, a tudományok képviselői, az érdeklődő egyetemi hallgatók számára szervezték annak érdekében, hogy a megszólítottak színvonalas előadásokon, megbeszéléseken töltekezhessenek aktuális témákban a keresztény társadalmi elvek és értékek szerint. Az előadás-sorozatot múlt pénteken Csíksomlyón, a megyei tanács Multifunkcionális Központjában tartották Közjó és szubszidiaritás, Autonómia és közösség témakörben. A rendezvényen részt vett Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, aki elmondta, hogy az eseményt Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke és Soós Károly teológus, kánonjogász, kisebbségi és nemzetpolitikai szakértő, a Márton Áron Társaság elnöke nyitotta meg, majd dr. Jitianu Liviu professzor tartott előadást Autonómia az egyház tanításában. Katolicitás és etnikum címmel. Autonómia az egyház tanításában Az RMKDM elnöke szerint Jitianu professzor dokumentumokkal alátámasztva, nagyon tájékozottan ecsetelte, hogy világszerte, de különösen Európában mind erőteljesebb az euroszkepticizmus és a tanácstalanság, illetve általában bizonytalanná vált a politika, különösen a nemzetpolitika, akárcsak az egyházi intézményeknek a viselkedése. Az előadó úgy gondolta, a válság nem csupán fiskális krízist jelent, hanem más jellegű is, és főleg a nemzeti politikák váltak életképtelenekké. Véleménye szerint a politika már rég nem a közjót szolgálja, hanem "saját létfenntartása érdekében manipuláló közeggé vált", a politikai elit pedig a polgárokat folyamatosan "kiskorúsítja". Az unióban egymás mellé kerültek a nemzetpolitikai és a nemzet feletti politikai kérdések, azonban egy dolog biztos: nincs visszaút a nemzetállamok irányába. A nemzetállamoknak az ideje lejárt, Európa kérdéseire nem lehet nemzetállami felfogásokkal, eszközökkel válaszolni, jelentette ki, majd emlékeztetett, hogy Adenauer, De Gaulle, Mitterrand mind katolikusok voltak, hogy Adenauer 1946-ban kijelentette: a demokrácia alapja a keresztény emberi méltóság egyedisége. Jitianu professzor részletesen kifejtette a szubszidiaritás elvét, ami lényegében azt mutatja meg, hogyan viszonyulnak egymáshoz a társadalom különböző csoportjai. Maga az elgondolás és az elv XI. Pius enciklikájából származik, aki először fogalmazta meg ezt az elképzelést, ami lényegében azt jelenti, hogy az állam támogassa a kis közösségeket, és csak akkor avatkozzék be, ha azok nem képesek saját problémáikat megoldani. A szubszidiaritást ugyanakkor az államhatalom túlkapásai egyik fő fékezőjének nevezte. Véleménye szerint az Európai Unió problémáinak a megoldását a keresztény értékrend elfogadása jelentené. Kijelentette: – Erdélyt sem kerülte el a globalizációs hatás, ezzel tisztában kell lenni, ha értékeinket, kultúránkat meg akarjuk őrizni, erre fel kell készülni és ellen kell állni a hatalmat hordozók bomlasztó hatásainak. Életben kell tartani az erdélyi kultúrát, beállni a sorba, és az egyház és a politikum vagy összefog, vagy mindenki vesztes lesz. Mi lesz az egyházak szerepe az autonómiában? Mi lesz a tömbmagyar székelységbe betelepített románsággal? Ezek is mind kérdések, amelyekre választ kell adni. Az autonómia akkor lesz életképes, ha a kultúra, a politika, a jólét, a nemes életstílus megvalósítható lesz. Az egyháznak reális partneri viszonyt kellene kialakítania a társadalommal, nemcsak esztétikai szerepet kellene játszania. Hiányzik az átfogó együttműködési stratégia. Így pedig kizárják magukat a történésekből. Az etnikai alapú területi autonómiák múltja és jelene a Kárpát-medencében Dr. Kocsis Károly akadémikus, a földrajztudományok akadémiai doktora, tanszékvezető egyetemi tanár Miskolcon, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Központ – Földrajztudományi Intézet igazgatója, a Magyar Földrajzi Társaság tagja előadásában dokumentumokkal bizonyította, hogy az autonómiák már több mint ezer éve léteznek határozott alakban. Az egyik leghatározottabb formájának II. Andrásnak a horvátoknak kiadott levelét nevezte, amivel Horvátország autonómiáját biztosította. Sorban felvázolta a régi Nagy-Magyarország és a mai Kárpát- medence területén a szászok autonómiájától, a XIII. századtól, ami majdnem 800 évig volt életképes, folytatva a jelenlegi kis nemzetállamoknak az autonómiájával, mint Szlovákia vagy Csehország stb. Felvázolta, milyen autonómialehetőségek léteznek Romániában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a székelyföldi autonómia létrejötte lehetséges, hanem a partiumi is. Az előadók hangsúlyozták, hogy a jelen korban már nem fegyveres konfliktusokkal lehet az autonómiát elérni, hanem tárgyalásokkal és a többség fokozatos meggyőzésével, hogy nem veszít, ha beleegyezik ezeknek az etnikumi egységeknek az autonómiájába, hanem elősegíti a biztos jövőképet és a harmonikus együttélést, tájékoztatott Kelemen Kálmán, az RMKDM elnöke. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely), 2014. szeptember 17.A kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Antal-szobráról és alkotójáról, Vámszer Imre iparművészről1939. február 10-én elhunyt XI. Pius pápa, akit Eugenio Pacelli bíboros XII. Pius néven március 2-án követett Szent Péter trónján. A Bányai János szerkesztette Székelység 9. évfolyamának 7-8. összevont számában néhány mondatos hír tudósított az erdélyi híveknek az esemény feletti öröme és tiszteletadása kifejezéséről. „A csíksomlyói csodatevő Szűz Mária-szobor másolatát ajándékozták az erdélyi róm. kat. hívek a megválasztott új pápának. A szobor művészi másolatát Vámszer Imre iparművész készítette, aki felsőbb elismerést kapott szép munkájáért.” Vámszer Imre (Nagyszeben, 1903 – Sao Paolo, 1970) szobrász és iparművész 1939-ben a kolozsvári Szent Mihály egyházközségnek is faragott egy műalkotást, Szent Antalnak és a kis Jézusnak a főtéri plébániatemplomban mai napig megcsodálható szobrát. Vámszer Imre nemcsak a fafaragásban, a festészetben és a rajzolásban is kipróbálta művészi képességeit. Alkotásai között tartjuk számon az avantgárd szellemiségű Lovas (1932) címen megismerhetett ceruzarajzát, melyet Dél-Amerikában alkotott. Az erdélyi tájaktól meglehetősen szokatlan módon, nem fenyőfák, hanem az ottani vidékhez alkalmazkodva, hatalmas kaktuszok közé helyezte paripáján vágtató lovasát. Szülővárosa ihlette festményét, az egykori második várgyűrű, A szebeni Kispiac meseszerűen idillikus akvarelljét. Néhány évvel későbbről fából készült szobrai maradtak fenn. Az otthoni környezetet idéző székelykapu-makett (1935), a dinamikát és erőt sugárzó Lakatos (1936), valamint 1939-ből a XII. Pius pápának ajándékozott csíksomlyói Szűz Mária-szobormásolat és a Szent Antal a kis Jézussal. A grafikához sem lett hűtlen, az Erdély honismereti folyóirat 1942. évi címlapját és egyik lapszámában (1942/3.) testvérének, Vámszer Géza néprajzosnak A székely juhtúró készítése című írásához készült rajza díszíti. A Szent Mihály plébánia levéltárában fennmaradt az 1939. július 24-én kötött szerződés és a levelezés, melyek segítségével rekonstruálható a teljes munkafolyamat, a Szent Antal-szobor megszületése. Eredeti elkészülési határideje 1939. október 21. volt, melyet december 15.-ére módosítottak. A levelekben szereplő személyekről néhány adat. Ft. Veress Ernő hittantanár, 1917-ben az Erdélyi Tudósító, 1939-ben Márton Áronnal az Erdélyi Iskola folyóirat szerkesztője. Miután 1938. december 24-én XI. Pius pápa Márton Áront megyéspüspöknek nevezte ki, az új püspök kolozsvári plébánosi beosztását megtartva, segítségül Veress Ernő szentszéki tanácsost tette meg a Szent Mihály plébánia vicarius adiutorának, helyettes plébánosának. A másik levelezőpartner Dr. Kedves András, a Szent Mihály egyházközség gondnoka, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudományi Szakosztályának választmányi tagja. A levelezésanyagban fontos adalék a csíksomlyói Mária-szobor megrendelésének felvetése. Márton Áron püspök a somlyói Szűzanya lábánál nőtt fel, ezért hihetőleg az ő gondolata lehetett, hogy az új pápa, XII. Pius somlyói kegyszobor-másolattal való megajándékozása után a Szent Mihály-templom is kaphasson székelyföldi szülőföldjéhez köthető ereklyét, a keresztények Édesanyjának földi formában elképzelt művészi ábrázolását. 1. A Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség és Vámszer Imre szerződése (Kolozsvár, 1939. július 24.) Szerződés létrejött egyfelől a cluji Római Katolikus Szent Mihály Egyházközség, másfelől Vámszer Imre szobrász, Sibiu Bruckenthal utca 34. szám alatti lakos között, a cluji Szent Mihály-templomban felállítandó Szent Antal-szobor elkészítésére és leszállítására vonatkozólag, az alábbiakban: 1. A cluji Róm. Kat. Szent Mihály Egyházközség a cluji Szent Mihály-templomban való felállítás céljából egy 1.30 cm, azaz egy méter harminc centiméter magas éger- vagy juharfából készítendő, barnára pácolt, lenolajjal beeresztett Szent Antal faszobor készítésével bízza meg Vámszer Imre szobrászt. A szobornak Szent Antalt a karján a gyermek Jézussal kell ábrázolnia a templom gótikus stílusához alkalmazottan. A szobor külső kivitelére irányadó a Kirchliche Kunst című szakmunka 1924-25. évfolyamának XXI. kötete 115. oldalán található Szent Antal-szobor, melyhez a készítendő szobornak legalábbis megközelítően hasonlítania kell. 2. Vámszer Imre az első pontban foglalt megbízást az ott részletezett elkészítési feltételek mellett vállalja. 3. A szobor elkészítéséhez szükséges anyagnak, azaz fának, lenolajnak, pácoló anyagnak stb. beszerzési árát, továbbá a szobor elkészítésének munkadíját és Clujra való összes szállítási költségeit felek kölcsönösen 17.000 Leiben, azaz Tizenhétezer lejben állapítják meg, mely összegért Vámszer Imre köteles a szobrot teljesen elkészítve megrendelőnek Clujon átadni. Ezenkívül sem anyagbeszerzés, sem munkadíj, sem Clujra való szállítási vagy csomagolási költség címen Vámszer Imre semmit sem követelhet. 4. A 3. pontban megállapított árból megrendelő Egyházközség köteles e szerződés aláírásakor 5.000 Leit, azaz Ötezer leit Vámszer Imre kezéhez lefizetni. A hátralékos 12.000 Lei a szobor átadásakor fizetendő. 5. A szobor legkésőbb 1939. október 21-én [áthúzva, kézírással az új dátum] december 15-én adandó át teljesen elkészítve a vevőnek Clujon. Amennyiben Vámszer Imre az átadást – vis maior esetét kivéve – bármilyen okból halasztaná, a késedelemért minden felelősség őt terheli. Különösen pedig köteles az Egyházközségnek minden megkezdett hónapi késedelemért 2.000 lei, azaz Kettőezer lej poenalét fizetni, melyet az Egyházközség a szobor árából azonnal levonhat. Jogosult az Egyházközség késedelem esetén tetszés szerint akár a megrendelést visszavonni, a szobrot mással elkészíttetni, mely esetben a 3. pontban megállapított ár és az ekképpen rendelt szobor ára között az Egyházközség terhére esetleg mutatkozó árkülönbözetet Vámszer Imre köteles az Egyházközségnek azonnal visszafizetni. Ezenkívül köteles Vámszer az előlegbe kapott 5.000 leit is azonnal visszafizetni. 6. A szobor elkészítésével és szállításával járó összes veszélyek, különösen a szállításnál előfordulható összes rongálások Vámszer Imrét illetik. Általában az átadásig a szobrot érhető bármiféle sérelem Vámszer Imre veszélyére és kárára történik, vis maior esetét kivéve. 7. Amennyiben a szobor átadásakor az tűnne ki, hogy az az 1. pontban megállapított feltételeknek nem felel meg, Egyházközség az átvételt megtagadhatja, mely esetben joga van az 5. pontban előírt rendelkezéseket alkalmazni, és a szobrot akár mással az ott írt követelmények terhe alatt elkészíttetni. 8. Ha az Egyházközség a 7. pontban írt okok miatt az átvételt megtagadná, mindkét fél jogosult egy művészi szakbizottság összehívását követelni, mely felekre nézve kötelezően dönt a tekintetben, hogy a szobor az 1. pontban írt feltételeknek teljesen megfelel-e vagy sem? E szakbizottságba mindkét fél egy-egy szakértőt küld ki, akinek egybehangzó véleménye kötelező a felekre. Véleményeltérés esetén a két szakértő egy közösen választott harmadik szakértő döntése alá bocsátja a kérdést. Ha e szakértő megválasztására nézve felek szakértői nem tudnak megegyezni, az általuk jelölt egy-egy szakértő közül sorshúzással jelölik ki a felülvizsgáló szakértőt. E szakértő döntése felekre megfellebbezhetetlenül kötelező. 9. Miután a szobor szobortalapzatra lesz állítva, a talpazat, valamint a térdeplő rács elkészítéséhez szükséges tervrajzot és pontos méreteket Vámszer Imre szintén köteles legkésőbb 1939. augusztus 15-ig a megrendelő Egyházközségnek átadni. E rajzok elkészítési árát felek 1.500 Leiben, azaz egyezerötszáz leiben állapítják meg, mely összeg a rajzok átadásakor fizetendő. Egyidejűleg köteles Vámszer Imre a talpazat elkészítéséhez a szobor és a talpazat közötti művészi harmónia pontos betartása mellett szükséges faanyag mintáját is megrendelőnek átadni. 10. A talpazat tervrajzának elkészítését és átadását illetően is érvényesek a jelen szerződésben a szoborra nézve megállapított rendelkezések azzal, hogy a megállapított határidőbeni nem szállítás esetére a szobornál kikötött havi 2.000 Lei poenalé helyett havi 500 Lei poenalé értendő. Ez természetesen nem zárja ki, hogy a megrendelő a tervrajzokat akár mással is elkészíttethesse az 5. pontban erre az esetre írt következmények mellett. Felolvasás és helybenhagyás után alólírt tanúk jelenlétében felek által helybenhagyva aláíratott. Kolozsvár, 1939. július 24. Veress Ernő Dr. Kedves András Vámszer Imre 2. Vámszer Imre levele Ft. Veress Ernőnek (Nagyszeben, 1939. augusztus 6.) Mélyen tisztelt Plébános helyettes úr! Tegnap délután köszönettel megkaptam az 5000 Leit előlegképpen, melyet a levélben nyugtázok. Hétfőn reggel rögtön megrendelem a fatömböt, hogy nehány nap múlva hozzáfoghassak a faragásnak, mert az összes tanulmányrajzokkal elkészültem. A kolozsvári ottlétem alatt említést tetszett tenni egy életnagyságú somlyói Mária-szoborról. Szabad-e remélnem, hogy ha a Szent Antal jól sikerül, a Mária-szobor is meg lesz majd rendelve, vagy komolyan számításba jön. Nagyon szépen kérem, szíveskedjék erre vonatkozólag némi ígéretet adni és az egyházi tanácsban esetleg szóvá tenni, hogy annál nagyobb örömmel dolgozzak a Szent Antal-szobron. Köszönöm ismételten szíves és becses jóindulatát irántam, melyet kérem, a jövőben se vonjon meg tőlem. Legkiválóbb tisztelettel és alázattal Vámszer Imre Szeben, 1939. VIII. 6. 3. Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak (hely és dátum nélkül, az egyházközség 1939. szeptember 1. dátummal iktatta) Kedves András! Leveledet a mai napon köszönettel megkaptam és nagyon szépen köszönöm, hogy hozzám fordultál, azaz ajánlottál. Ez egy igen szép munka lenne, mert szeretem az egyházi szobrászatot és őszintén bele tudok mélyedni. Már hozzá is fogtam az egésznek az elgondolásával, de egyelőre rajzot még nem küldhetek, mert annak alaposan utána akarok nézni. Az a sárgás oszlop valószínűleg homokkő lesz v. pala. Ehhez jól találna vöröses barna égerfa, pácolva és lenolajjal beeresztve, amitől nemes matt fényt kap. A szobor 3/4 embermagasság mellett 100–120 cm magas lesz. Szóval egy ilyen nagy fatömbből kell kihámozzam az alakot. Ehhez élő modell után tanulmányrajzokat kell készítsek 3 oldalról. Csak az előkészítések és a faragás összesen 3 hónapot fognak igénybe venni. A Brukenthal Múzeumban előzetesen tanulmányozni fogom a gótikus Szent Antal méreteit és minden részletét. Az ára szállítással és mindennel együtt 17.000 Leibe kerülne. Ez normális ipari ár, mert ha gipszből rendelnétek külföldről 9.000 Leibe jön. Én megígérem, hogy komoly lelkiismeretes munkát adok, és ha a határidőt ki lehetne esetleg tolni, még jobb lenne. Magam is több lelket vinnék bele a munkába. Becses válaszodat várva maradok legszívélyesebb üdvözlettel Imre U. i. Kérlek mérjétek meg a talpazatot milyen nagy (szélesség-hosszúság), amire a szobor állítva lesz. 4. Vámszer Imre levele Dr. Kedves Andrásnak (Nagyszeben, 1939. szeptember 30.) 1939. 9. 30. Kedves András! Megnyugtatásképpen közlöm, hogy a szobor szépen halad, úgyhogy csak vis maior esetén akadna meg a munka. Nem vagyok bizonyos benne, hogy megkapták-e a rajzokat annak idején? Kérlek, írj egy lapot erre vonatkozólag nekem. Esetleg ha lehetséges, küldd el kérlek, a rajzokért járó összeget is. Készül-e az ajtómélyedés és a kő talpazat? Írj kérlek, ezekről is bővebben. Szívélyes üdvözlettel Imre SAS PÉTER, Szabadság (Kolozsvár) 2015. október 2.Az egykori város: Márton Áron udvarhelyi emlékezeteSoha nem közölt fényképek a 35 éve elhunyt erdélyi püspökről, illetve egy kalandos történet, menekülés a Securitate elől. Pontosan 35 évvel ezelőtt, 1980 szeptember 29-én elhunyt Márton Áron püspök nemcsak bérmálási körútra járt Székelyudvarhelyre, hanem a negyvenes években úrnapján az Oltáriszentséget is ő vitte körbe. Sofőrje, aki menekítette, udvarhelyi volt, és fényképeket is készített róla. Ezeket eddig tudomásunk szerint sehol nem közölték, Sztojka Ferenc színes fotói közül néhányat ebben a cikkünkben teszünk publikussá. Nem részletezzük itt Márton Áron életének főbb állomásait, életrajzát, írásunk inkább a híres püspök Székelyudvarhelyhez való viszonyát mutatja be, a püspök életéről didaktikai céllal készült már dokumentumfilm, amit itt lehet végignézni. XI. Pius pápa 1938 karácsonyán nevezte ki Márton Áront gyulafehérvári püspökké, a következő év februárjában szentelték fel. Abban az évben Márton Áron Sass Antalt nevezte ki székelyudvarhelyi főesperes-plébánosnak, az addig ebben a pozícióban lévő, Sándor Imrét pedig püspöki helynöknek Kolozsvárra. Sass Antal egészen haláláig, 1968-ig volt ebben a méltóságban, a róla készült korabeli festmény a plébánia épületének emeletén tekinthető meg sok más Udvarhelyen szolgált egyházi méltóság képe mellett. Márton Áron a húszas években a Csíkkarcfalván szolgáló, baróti származású Sass Antal plébánost tulajdonképpen a lelki vezetőjének tartotta. Amikor az ifjú Márton hazajött az első világháború frontjáról, Sass győzte meg őt arról, hogy menjen Gyulafehérvárra és legyen pap. Sass beiktatásán is itt volt Udvarhelyen, sőt a környékbeli bérmakörútjairól is mindig a Szent Miklós hegyi plébániára jött megpihenni. Tíz év múlva, 1949-ben az akkori kommunista hatalom már megkezdte az egyházi elöljárók üldözését, ezért Márton Áron is folyamatosan veszélyben volt. Az akkori csíksomlyói búcsún – mint ismert – a csángók fehér lovon, élőláncot alakítva kísérték, hogy az ugrásra kész, a tömegbe bevegyült szekuritátésok ne tudjanak közel férkőzni hozzá és őrizetbe venni. Az 1996. január 4-én 86 éves korában elhunyt Sztojka Ferenc Székelyudvarhely egyik legismertebb fényképésze volt, hagyatéka több ezer színes diapozitív és papír alapú színes fényképből áll, ezeket a Haáz Rezső Múzeum őrzi. A negyvenes években szállítási vállalata volt, illetve személyes ismerőse volt Márton Áronnak, székelyföldi útjaira általában ő vitte. Nemcsak ekkor, hanem később, a püspök életének utolsó éveiben is rendszeresen elkísérte, és színes képeket is készített róla. A cikkünkhöz felhasznált fényképeket mind Sztojka Ferenc készítette, főleg a hetvenes években. Kivétel ez a felvétel, ami szintén a hagyatékból került elő, ezen a képen Sztojka Ferenc is látható a püspök oldalán jellegzetes ősz szakállával, kezében a fényképezőgéppel. Az említett somlyói búcsút követően a püspök bérmakörúton volt Székelyföldön, 1949. június 16-án pedig Székelyudvarhelyre érkezett, az aznapi úrnapi búcsún ő vitte az Oltáriszentséget. Egyébként ez volt az utolsó székelyudvarhelyi szabad úrnapi körmenet a rendszerváltásig, mert 1949 után betiltották, akárcsak a csíksomlyói búcsút. Az úrnapi ebéd alatt az akkori telefonos központból egy hölgy arról tájékoztatta a plébániát, hogy a püspököt őrizetbe akarják venni a szekusok, ezért délután egy érdekes csellel menekítették haza Gyulafehérvárra. Sztojka Ferenc és testvére, Károly két egyforma gépkocsit indítottak útnak, az egyikben Ferenc mellé egy termetben hasonló papot ültettek és ez az autó ment a megszokott országúton. A másik kocsit Károly vezette és ebbe ültették Márton Áron püspököt, ezzel erdei, kerülő utakon, hegyen-völgyön át jutottak el Gyulafehérvárra. Az első autót természetesen feltartóztatták a szekusok, és nyilván nem vették jó néven, hogy a két sofőr lóvá tette őket. A Sztojka-féle szállítási vállalatot később államosították, Márton Áront pedig néhány nappal később, június 21-én Bukarestbe rendelték és Tövis mellett letartóztatták – ekkor kezdődtek a püspök börtönévei. Kiszabadulása és házi őrizete után a hatvanas-hetvenes években is járt Székelyudvarhelyen, főleg bérmakörutakra – egy ilyen alkalommal készült ez a felvétel, amin a háttérben a plébánia épülete látszik, Márton Áron éppen a Szent Miklós-hegyi templomba lép be. Márton Áron utolsó napjairól, halálának körülményeiről Bara Ferenc pápai káplán, szentszéki tanácsos tud a legtöbbet mesélni, hiszen a püspök életének két utolsó évében ő volt a személyi titkára. Márton Áron halálának 35. évfordulójára emlékezve tartott egy hosszú előadást múlt pénteken Gyergyószentmiklóson, amiről a Gyergyói Hírlap keddi, szeptember 29-i számában jelent meg egy részletes beszámoló – ezt itt lehet elolvasni. A 84 éves Márton Áron daganatos betegségben szenvedett évek óta, az első beadott morfium-injekció után megtiltotta a továbbiakat, 1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor hunyt el. Egyik kedvenc kutyája a beteg püspök ajtaja elől nem mozdult el. Temetését követően hátrament a kertbe és elpusztult. A rendszerváltás után Székelyudvarhelyen is megváltoztatták néhány utca és tér nevét. Az akkori római katolikus plébános és főesperes, Kovács Sándor tagja volt a Nemzetmentési Front helyi szervezetének (az egyházi vezetők automatikusan belekerültek a testületbe) és az ő javaslatára lett az egykori Deák tér (a Patkó) Márton Áron tér. 1995. szeptember 23-án itt avatták fel az azóta is álló Márton Áron-mellszobrot, Hunyadi László alkotását. A marosvásárhelyi szobrászművész készítette az Orbán Balázs-szobrot is. A püspök szobrának eredetije, a művész által készített gipsz-szobor a plébánia épületében van az egyik lépcsőfordulóban. A téren elhelyezett szobor nem emelkedik ki a térből, Derzsy András plébániagondnoktól azonban megtudtuk, hogy tervezik a fekete márványból talapzat megemelését mintegy 50-60 centiméterrel. A fekete márvány egyébként a reverendát jelképezi. A szoboravatásra jelent meg Nem mi választjuk szentjeinket címmel a Lőrincz György által szerkesztett emlékkönyv is. Mint ismert, Márton Áron püspök életéről nagyjátékfilm készül, ennek honlapját itt lehet böngészni, illetve a témáról itt lehet megtekinteni egy beszélgetést. A Duna Televízió Szigorúan ellenőrzött életek című dokumentumfilm-sorozatában Petényi Katalin és Kabay Barna készített egy részletes filmet. rásunkhoz felhasználtuk Derzsy András A székelyudvarhelyi Szent Miklós római katolikus plébánia rövid története a kezdetektől napjainkig című, 2014-ben megjelent kötetét, valamint szóbeli visszaemlékezéseit, illetve a Haáz Rezső Múzeum tulajdonában levő Sztojka-hagyaték fényképeit – köszönet érte Miklós Zoltánnak ésVeres Péternek. Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely) 2016. március 3.Megrázó dokumentumok a csíki Márton Áron-kiállításonÍrógéppel írt végrendelete is megtekinthető Márton Áron püspöknek az Emlékéven belül szervezett csíkszeredai kiállításon. A feltáró fényképekben gazdag kiállításnak a Megyeháza Galéria ad otthont. Márton Áron végrendeletét és számos személyes adatot, dokumentumot, fényképet tár fel az a kiállítás, amelyet a Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Márton Áron Emlékév jegyében szervezték meg. Az időrendi sorrendben összeállított, a Hargita Megye Tanácsával és alintézményeivel közösen szerkesztett dokumentum-pannók az életutat követik. Olyan személyes visszaemlékezésekkel kísért részleteket is feltárnak életéről, mint például azt, hogy a kisgyerek Márton Áron édesanyját egyszer eszméletvesztésig csípték a családi házuknál kirajzó méhek, és ő csak állt mellette, és várt, nem tudván, mit tegyen. A Csíkszentdomokoson született Márton Áron életútját és szolgálatát gyerekkorától követő tárlat olvasmányos összekötő szövegekkel tálalja az idézetekből és dokumentumokból készített montázsokat. Pannóról pannóra vándorolva filmszerűen peregnek az események, és beavatást nyerünk a püspök személyisége mellett az egész korról. Egy-egy pannó a fotóival, mások a tisztán kiolvasható dokumentumokkal vonzanak. Ilyen a Márton Áron írógépen keltezett végakarata is, melyet minden bizonnyal lehetetlen bárkinek is közömbösen végigolvasni. Festetlen koporsóba kérvén az eltemetését, híveit arra kérte, helyezzenek egy fenyőágat sírjára. Az 1924-ben pappá szentelt Márton Áront 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront nevezte ki Erdély püspökévé. Püspöki beiktatásán az Erdélyben élő népek és vallások kölcsönös elfogadása és megbecsülése mellett tett hitet. „Erdély földjén három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent… Ígérem, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek.” 1940. május 18-án papokat szentelt a kolozsvári Szent Mihály templomban. Az összegyűlt tömeg előtt felemelte a szavát a faji megkülönböztetés és a zsidóüldözések ellen. Híveit az üldözöttek mentésére kérte, és levélben szólította fel a magyar kormányt a deportálások azonnali beszüntetésére. Ellenállást tanúsított a kommunista román kormány intézkedéseivel szemben. Kiállt görög katolikus testvérei mellett, és még a papságnak juttatott államsegélyről is lemondott, hogy ne kelljen alávetnie magát a hatalom zsarolásának. 1949. június 21-én letartóztatták és hadbíróság elé állították. Hazaárulással és államellenes összeesküvéssel vádolták és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Sanyarú körülmények között, földalatti pincékben, vasra verve tartották sokáig. 1955 tavaszán vette át újra egyházmegyéje irányítását. Két év múlva házi őrizetbe helyezték. Házőrző kutyáit rendszeresen megmérgezték. Az is előfordult, hogy rálőttek, de a golyó célt tévesztett. Ő maga soha nem szegte meg a házi őrizetet. A hatóságok többször ajánlottak kompromisszumot, szabtak árat szabadságának. Ő azonban minden alkut visszautasított. Fogságából 1967-ben szabadult. 1970-ben, 1971-ben és 1974-ben is eljutott Rómába, ahol VI. Pál pápa fogadta. Súlyos betegen is ellátta hivatalát. 1980. szeptember 29-én halt meg. Gellért Edit. maszol.ro 2016. június 14.Márton Áron követendő példájaMárton Áron, az ember címmel tartott előadást csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyháztörténész. Az alkalomra zsúfolásig megtelt a Bartók Terem. Házigazdaként Boér Hunor, a könyvtári részleg vezetője elmondta, az eseményre az egykori erdélyi püspök születésének 120. évfordulója okán meghirdetett Márton Áron Emlékév alkalmából kerül sor. Az emlékév egyházi fővédnöke Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, világi fővédnöke Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Mons. prof. dr. Marton József ismertette Márton Áron életútját. Elmondta, személyiségét és annak nagyságát elsősorban beszédeiből, írásaiból ismerhetjük meg. Ezért sokat is idézett az előadás során. A gyöngyfüzér mentette meg Márton Áron 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született, mélyen vallásos családban nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a gyulafehérvári főgimnáziumban fejezte be. Ott érettségizett 1915. június 12-én, s három napra rá besorozták katonának, majd harctéri szolgálatra osztották be. Indulásakor édesanyja rózsafüzérét nyújtotta át fiának a vonatablakon át. Az első világháborúban többször megsérült, először már az olasz fronton, még akkor júniusban. Utóbb azt vallotta, a gyöngyfüzér mentette meg életét. Utálta a háborút, de a végsőkig kitartott. Részt vett a Székely Hadosztály hadműveleteiben, 1919 áprilisában hadifogolyként a brassói Fellegvárba zárták. Onnan június végén szabadult, de arra kényszerült, hogy 5–10-naponta jelentkezzék a csendőrségen, illetve a katonai hatóságnál. Öt napnál hosszabb időre nem hagyhatta el faluját, ahol másfél évig tartózkodott. A trianoni békediktátum után vasesztergályosnak állt volna Brassóban, de nemzetisége miatt nem alkalmazták. Gerinces jellem 1920. október 11-én, kissé megkésve jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe. Világos fő, tartalmas lélek, gerinces jellem, a legszebb reményekre jogosít – állították róla tanárai. 1924. július 6-án a gyulafehérvári székesegyházban szentelte pappá Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök. Az első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be. Az 1920-as években az erdélyi magyarságnak értelmiségi rétege volt ugyan, de vezetők nélkül vergődött, nagyon lassan szerveződött. Márton Áron ekkor állt be az ébresztő munkába. A legalkalmasabb pillanatban lépett a porondra, hogy életpéldájával és szavaival népe körében az iránytű szerepét évtizedeken át betöltse. Apostoli küldetésének lelkiismeretes teljesítése mellett nem zárkózott el kora társadalmának világi kihívásaitól sem. Nem elégedett meg az egyszerű lelkipásztori munkával. Fiatal papként lelki, kulturális szervezeteket hozott létre és vezetett Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson. Sokat olvasott, és képezte magát. Kétévi gyulafehérvári szolgálat után 1932 őszétől Kolozsvárra került egyetemi lelkésznek, a Katolikus Népszövetség igazgatója volt, majd a kolozsvári Szent Mihály egyházközség plébánosa. A magyar iskolákat veszélyeztető Anghelescu-törvények cselekvésre késztették, György Lajossal együtt Erdélyi Iskola néven népnevelő, politikamentes folyóiratot indított. Nem vonakodom a munkától Viszonylag gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1938 karácsonyán XI. Pius pápa Márton Áront kinevezte a megüresedett gyulafehérvári püspöki székbe, 1939. február 12-én Andrea Cassulo apostoli nuncius püspökké szentelte a kolozsvári Szent Mihály-templomban. Szentelésekor egy meg nem nevezett erdélyi pap szavait dolgozta át hitvallásává: „Vallom és hirdetem, hogy vannak olyan igazságok, amelyeknek alapján minden igaz embernek találkozniok kell. Ahogy Erdély földjén a hegyek völgyekkel, a mezők erdőkkel, hófedte bércek a síksággal váltakoznak, éppen úgy váltakoznak a népek Erdély földjén, ahol három nyelven beszélnek és hat-hét féle szertartás szerint imádják Istent, de van a krisztusi evangéliumnak ereje, amely hozzásegít ahhoz, hogy különféle ellentétek összhangba olvadjanak fel és a testvéri együttműködés útját egyengessék”. Hozzátette még: „Ígérem, püspökké szentelésemnek ezen a felejthetetlen ünnepnapján, hogy ezekkel a történelmi adottságokkal számot vetek, amint azt a múltban is tettem, a sorsközösségnek ezt a szavát megfogadom és az együtt haladás útját egyengetem. Minden küzdő emberben testvéremet akarom látni, és amennyire segítségükre tudok lenni, leszek és terhüket vállaimra venni igyekszem.” Püspöki jelmondatát: Non recuso laborem – Nem vonakodom a munkától –, mely teljes mértékben jellemezte, Szent Mártontól kölcsönözte. 1939. március 31-én kelt beköszöntő szózatában üzente: „Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétlenjeinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak.” 1940-ben, a második bécsi döntés, Erdély kettészakítása után Márton Áron a kisebbségi sorsba került és sanyargatott hívei mellett maradt Gyulafehérvárott. A Dél-Erdélyben élő híveit vigasztalta és erősítette. „Akármekkora áldozatot követel szent hitünk és faji jogaink bátor megvallása, vállalnunk kell azokat. Erre kötelez őseink becsülete, saját lelkiismeretünk és gyermekeink tiszta jövője. Félre a sötét gondolatokkal, félre a kétségbeeséssel! Nekünk helyt kell állnunk. Ezt a földet elhagyni nem szabad, mert ez a miénk. Őseink vére és könnye puhította a barázdákat itt; drága hamvaik porladnak Erdély szent röge alatt. Mi nem vagyunk itt idegenek, mi otthon érezzük itt magunkat, még akkor is, ha ez másoknak nem tetszik.” A püspök 1944. május 18-án papokat szentelt a Szent Mihály-templomban. Ezt az alkalmat ragadta meg, hogy felemelje szavát az antiszemitizmus ellen. A felszentelt papokhoz fordulva azt mondta: „lehet, hogy vértanúságra avatlak fel titeket… De a szent hivatalunkkal járó kötelességek teljesítésétől nem riaszthat vissza sem börtön, sem emberi tekintetek. Az igazság védelmében és a szeretet szolgálatában az üldöztetés és börtön nem szégyen, hanem dicsőség.” Márton Áron következetesen háborúellenes és az erkölcsi értékeket követő magatartásával növelte tekintélyét felekezeti és világnézeti hovatartozástól függetlenül. A vesztes háború után felemelte szavát annak érdekében, hogy a párizsi béketárgyaláson ne ismétlődjék meg a trianoni igazságtalanság. Igyekezett a megmaradt magyar népet képviselő befolyásos politikai és egyházi erőket összefogni. Törekvését koncepciós perben kormányellenes összeesküvésnek állították be. A vádlottak padján az utolsó szó jogán nyugodtan állította: „A békeszerződések tárgyalása alkalmával indítványoztam egy olyan határmegállapodást, amely lehetővé tenné több mint egymillió Romániában élő magyar testvérem visszatérését a magyar nyelvközösségbe, az megfelel a valóságnak és ezért vállalom a felelősséget. Sőt, kérem a Bíróságot, vegye tekintetbe, hogy én voltam a kezdeményező és mindenért engem terhel a felelősség.” Hivatásunk a világban A püspök 1945 után hamar felismerte az egyre erősödő kommunista erők befolyását. Papjainak és híveinek megtiltotta a kommunista párt által összehívott gyűléseken való részvételt. Ezenkívül Márton Áron szembeszegült valamennyi egyházellenes törvénnyel. Jól tudta, hogy küldetése nem a világból van, hanem a világért. Ezt érvényesítette akkor is, amikor saját népét érték hátrányos megkülönböztetések. Ekkor bátor hangú levélben tárta fel Petru Groza miniszterelnöknek a helyzetet. „Isten magyarnak teremtett, s természetesen fajtestvéreim sorsa és sorsának alakulása iránt nem lehetek közömbös. A papi hivatásom pedig arra kötelez, hogy a kérdéseket erkölcsi szempontból is mérlegeljem. A román fennhatóság alatt élő magyarság helyzete nem felel meg azoknak a nagy erkölcsi követelményeknek, amelyeket az Egyesült Nemzetek alapokmánya a békés együttélés rendezőelveiként megjelölt.” Megoldásokat is javasolt a miniszterelnöknek. „Mi úgy látjuk, hogy Erdély kérdését ma nem lehet önmagában külön nézni, hanem a megoldás módozatait az érdekelt nemzetek, sőt Európa jogos igényeinek összeegyeztetésében kell keresni.” 1949-ben letartóztatták, hazaárulás címen életfogytiglani börtönre ítélték. 1955-ben szabadult. Két évig szabadon mozoghatott. Prédikált, bérmált, látogatta a plébániákat. Bérmaútjain hatalmas volt a lelkesedés. Körleveleiben, beszédeiben igazi programot hirdetett, az igazság és a szeretet elveinek megvalósítását tűzte célul híveinek. 1957-től házi őrizetben tartották. Csupán a székesegyházba mehetett át, ott is reményt sugárzott: „Nekünk szerepünk van ebben a világban. Nem is szerepünk, hanem hivatásunk. Viharnak kitett aprócska lángok vagyunk, hitünkkel mégis a szeretet melegét őrizzük. Halvány hóvirágok vagyunk, de a téli faggyal küzdve mégis a tavaszt jelezzük. Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba.” Márton Áron gondolatai és tanácsai a mában is utat mutathatnának: „Az egyetemes bizonytalanság napjaiban megbizonyosodtunk afelől, hogy egyedül vagyunk és a magunk erején kívül csak Istenre támaszkodhatunk. A szenvedés nagy nevelő iskola, s velünk is beláttatta, amire különben a kényelmes napokban kevés hajlamot mutatunk, hogy összetartsunk, egymást megértsük és támogassuk, az érdekellentéteket és társadalmi válaszfalakat eltüntessük, mert a magunk sorsát csak magunk és csak minden erőnk összefogásával munkálhatjuk eredményesen.” Marton József azzal zárta szavait: Márton Áron életküzdelme követendő példa marad számunkra. Emberi és szentségi életvitelével hatni tudott a hívő emberekre, mert ő ilyenné fejlődött: igazi emberi alapokon nyugvó szentté. Az előadás végén a közönség megrohamozta a kis asztalt, melyről a Márton Áron írásaiból szerkesztett köteteket árulták. Szekeres Attila Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. augusztus 22.Húszéves az őrkői egyházközség„Íme az Úr szolgálója, legyen nekem a te igéd szerint – ez volt a Szűzanya első feljegyzett imádsága, amiben benne van az ő egész élete, és benne van a mi keresztény életünknek az értelme is. Mert kereszténynek lenni azt jelenti, hogy elfogadjuk, teljesítjük Isten akaratát” – mondta főtisztelendő dr. Jakubinyi György, Erdély római katolikus érseke a Sepsiszentgyörgyi Fenyves utcai Mária Világ Királynője egyházközség templomában az egyházközség fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott búcsús szentmisén. A tegnap délelőtt tartott eseményen a főmiséző és igehirdető érsek mellett jelen volt Potyó Ferenc pápai prelátus, irodaigazgató, Hajdú János főesperes, Szabó Lajos és Pakó Benedek kanonokok, Lokodi Attila, a Temesvár egyházmegyei Detta plébánosa és természetesen a házigazda, Márkus András szentszéki tanácsos, Sepsiszentgyörgy és Erdély egyetlen cigány templomának plébánosa. Az istentisztelet kezdetén a házigazda Márkus András plébános röviden összefoglalta az egyházközség létrejöttének történetét, elmesélve, hogy korábban a Csíki utcai plébániához tartozott az Őrkő negyed is, de miután több éven keresztül feljárt az Őrkőre, és látta, hogy a helyi cigány közösség összlétszáma majdnem ötezer fő (1996-ban 4985-en éltek az Őrkőn), jelezte az érsek atyának, hogy jó lenne külön plébániát létrehozni nekik, hisz valamennyien katolikusnak tartják magukat, templomunk is van, és kedvesnővérek is szolgálnak a környéken. Így jött létre 1996-ban ez a személyi plébánia, amely elsősorban a város cigányságát szolgálja, azóta 691 személlyel gyarapodott az egyházközség létszáma. A nagyméltóságú és főtisztelendő dr. Jakubinyi György által celebrált mise központi gondolata a búcsúünnep címe volt: Boldogságos Szűz Mária a világ királynője. Mint elhangzott, a világi királyságokhoz hasonlóan az anyaszentegyház is akkor tudja küldetését teljesíteni, ha az ország élén király áll. XI. Pius pápa azért rendelte el 1925-ben Krisztus Király ünnepét, mert ezzel fel akarta hívni az anyaszentegyház figyelmét arra, hogy miközben ezeréves trónok dőlnek össze – az első világháború végén huszonkét korona esett le a fejekről –, Krisztus király uralmának soha nem lesz vége. A Szűzanyának is kijár tehát az anyakirálynő cím, a Boldogságos Szűz Mária különböző megszólításai – a pátriárkák, próféták, apostolok, vértanúk, hitvallók, szüzek, minden szentek királynéja – csak lebontják azt a magas rangot, amelyet a világ királynője magában foglal. A búcsús szentmise második részében az angyali üdvözletről hallottunk, amelyben a Szűzanya értesül fogantatásáról, és kimondja első feljegyzett imádságát: „Legyen nekem a te igéd szerint.” Mária akkor is elmondta ezeket a szavakat, amikor menekült Józseffel és a gyermekével, amikor a kereszt alatt állt, és amikor ott ült az apostolok között az első pünkösd napján. A fiát is erre tanította, hisz ezek a szavak visszhangoznak az Úr Jézus imádságának harmadik kérésében, és az olajfák hegyén is ezt mondja Jézus kereszthalála előestéjén: ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te. Az igehirdető szerint a keresztény tökéletesség Isten akaratának teljesítése, akár bölcső vagy koporsó mellett állunk, akár betegágyon fekszünk vagy örömlakomán veszünk részt. Amint Márkus András plébános lapunknak elmondta: sok nehézséggel találkoztak az elmúlt húsz évben, de megpróbáltak mindig előítéletek nélkül viszonyulni a cigány közösséghez. „Csak úgy lehet vállalni ezt a munkát, ha az embert nézzük bennük, és elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. Iskolát is alapítottunk nekik, remélem, előbb-utóbb rádöbbennek arra a szülők, hogy milyen fontos gyerekeik számára az iskolai nevelés. Egyházzal és iskolával közösen próbáljuk irányítani, javítgatni őket, ahogy lehet, bízom benne, hogy lassan közelebb kerülnek a civilizált Európához. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. január 30.Emlékezés arra, akire Ditró büszke lehet„Volt nekem egy nagyapám, úgy hívták, Józsa Sándor” – így kezdődik Szőcs Elemér története. A folytatás pedig indokolttá teszi a megemlékezést. Az egykori ditrói személyiség életútját fontos felidézni most, amikor a ditrói iskolatörténethez gyűlnek az adatok. De más aktualitása is van: a Józsa családból mindössze ketten élnek már. A nagy ember legkisebb unokája nem hagyhatja veszendőbe az emlékét. Józsa Sándor az 1800-as években volt tanító, iskolaigazgató, egyházi főgondnok, közbirtokossági elnök, benne volt a megyei törvényhozó bizottságban, kiadták tizenvalahány könyvét. A gyümölcstermesztés és a méhészet volt a két hobbija, és a tudását a diáksággal is megosztotta. Tevékenysége elismeréseként Majláth Gusztáv Károly püspök felterjesztette, és XI. Piusz pápától kapott arany kitüntetést. Ilyen Bene Merenti-elismerést kevesen tudnak felmutatni. Hát ezért is indokolt, hogy megemlékezzünk róla. És okot adnak erre Szőcs Elemér szavai is: „Édesanyám a legkisebb gyerekük volt a tíz közül. Ketten kiskorukban meghaltak, a többiből mind tanító lett. Közülük Sándor az apa hobbiját is továbbvitte. Én a legkisebb unokája vagyok, a Józsa családból már csak ketten élünk bátyámmal, Andrással, aki 83 éves, orvos Miskolcon.” Kinyitni az emlékkönyvet Az egykori tanító műveit a budapesti levéltárban őrzik, múzeumban van a pápai oklevele. A Szőcs család gyergyói otthonában egy kötet van nagy becsben tartva, kézimunka-borítóval bevonva. Józsa Sándor testvére, Csíkszentgyörgyi Józsa János csíkszeredai főgimnáziumi tanár 1910-ben jelentette meg a család históriáját. A csíkszentgyörgyi, csíkmindszenti és csíkszentkirályi Józsa család története – ez áll a címlapon, alatta pedig kiegészítés a tartalomról: Az eredeti anyakönyvek, levéltári és családi oklevelek és más hiteles iratok alapján képekkel, leszármazási táblákkal és hasonmásokkal. Kicsik-nagyok tanítója Fellapozva a könyvet ez olvasható: Csíkszentgyörgyi Józsa I. Sándor született 1853. július 18-án N. Kadácsban, Udvarhely vármegyében. A székelyudvarhelyi római katolikus főgimnáziumban tanult, onnan aztán 1872-ben a székelykeresztúri állami tanítóképzőbe ment, ahol tanulmányait 1875-ben kiváló sikerrel végezte. Okleveles elemi és polgári iskolai tanár 1875. október 14-e óta Gyergyóditróban. Az önképzést nagy feladatnak tartotta, az iskolai szünidőt is valamelyik városban, képzésen töltötte. 1883-tól iskolaigazgató lett, és mint a tanítói, valamint a méhész egyesület elnöke ösztönzést érzett tankönyvek, ismeretterjesztő cikkek megjelentetésére. Íme pár kötetének címe: Tornaiskola, vezérkönyv tanítók részére, Számtani vezérkönyv, Számoló koczkák, A gyümölcsfatenyésztés és ápolás rövid foglalatja, A gyergyóditrói r. kath. Elemi iskolák története, Méhészkönyv, Földrajz a népiskolák 4. és 5. osztályai számára, Csíkvármegye, Udvarhelyvármegye, Maros-Tordavármegye földrajza, Népies gazdasági tanfolyamok könyve. A sorozatot egészíti ki A beszéd és értelemgyakorlatok haszna és szükségessége lélektani alapon, de írt cikket például a Népünk uralkodó hibái és gyógyszerei, különös tekintettel az iszákosság, káromkodás, babona és erkölcstelenségre címmel. Széleskörű munkássága azonban nem jelentett anyagi elismertséget is. Szőcs Elemér édesanyjától tudja, hogy a tízgyerekes családot az apa a száz család méhből és a gyümölcsösből tartotta el a szerény tanári fizetést pótolandó. Pedig sokkal többet is kereshetett volna. Híre ment ugyanis a faiskolájának, illetve a méhészeti tudásának, így felkérés érkezett, hogy az állami méhészi és méhésztanári állást vállalja el. „4800 korona szép jövedelem volt kilátásba helyezve részére – tudjuk meg Józsa János könyvéből – s bárha érti a román nyelvet, mégsem vállalta el, mivel inkább ragaszkodott az ősi székely anyaföld sovány szikláihoz, mint a kecsegtető anyagi bő jövedelemhez.” A meghívás visszautasítását így indokolta: „Hát mit mondanának az én székely atyámfiai, kiket eddig a kivándorlásról igyekeztem lebeszélni, ha én most itt hagynám hazám földjét?” Ha csak ennyi lenne Józsa Sándor érdeme, akkor is megérdemelné a megemlékezést. Józsa Sándor létezett A katolikus egyház szolgálatában eltöltött 51 év munkája sem eredménytelen. Erre bizonyíték az 1926-ban elnyert pápai elismerés, melynek sokáig nem örvendhetett. Hamarosan búcsúztatót kellett írni Egy jó tanár halálára címmel. „Pusztulunk, veszünk” – így kezdődik az elköszönő, melyben szerzője azon kevesekről szól, akik a jónak kovászai, köztük id. Józsa Sándorról. „Isten szép tehetséggel, nagy lélekkel áldotta meg. S ő megértette, hogy értékes tálentumnak a birtokában van, amelyet a Jóisten azért bízott rá, hogy azt a lelkének javára, egyházának s hazájának hasznára, fajának, embertársainak érdekében, családjának a boldogítására kamatoztassa. A feladat nem volt könnyű neki, az egyszerű tanítónak. (…) Abban a körben, amelyikben élt, vezető egyéniség volt. Véleményét tanügyi dolgokban kikérték, meghallgatták és azt irányítónak tartották. Működésének hosszú ideje alatt tudott magának időt szakítani arra is, hogy – az iskolai kötelesség legkisebb elhanyagolása nélkül – közéleti tevékenységet is fejtsen ki. (…) A nép erkölcsi és gazdasági megerősödésének fáradhatatlan munkása volt. Magán- és családi életében példakép volt. Példaképe a meggyőződéses kath. férfiúnak, a családját forrón szerető, gondos apának. Érdemeit elismerték.” A szerző itt emlékezik meg a májusban elnyert pápai elismerésről, hozzátéve: „A nyarat kedves méheivel való foglalkozással töltötte el. Ősz elején aztán ágynak esett. Törékeny testét nem bírta hordozni. Ereje napról napra fogyott. Érezte, hogy közeledik a vég. A szentségeket ájtatosan, nyugodtan felvette, s örült, amikor Jézusát szívében fogadhatta. Aztán készült a halálra...” 1926. november 12-én hunyt el Józsa Sándor életének 74., boldog házasságának 45. évében. November 14-én temették el. Emlékét azonban ma élő unokái nem hagyják eltemetni. Szőcs Elemér így fogalmazott: „ Nem kérjük, hogy utcát nevezzenek el róla, de azt szeretnénk, ha nem felejtenék el Ditróban, hogy ő is létezett, a falu közösségéért tett valamit.” Balázs Katalin Székelyhon.ro lapozás: 1-16
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
